Van egy ismerősünk, aki évek óta külföldön él, de időnként Magyarországra látogat és valamiért azt gondolja, hogy velünk bármit meg lehet csinálni. Igaz, mi sem teszünk semmit ellene, de a tetteit csak úgy lehetett volna megakadályozni, ha már az elején azt mondjuk, hogy nem alhat nálunk. Na erről lecsúsztunk, de legalább lehet mesélni, mi történik.
Az egész úgy kezdődött, hogy kb. másfél éve szólt, hogy egy éjszakát nálunk aludna, mielőtt indul a repülője korán reggel (amúgy a családja nem Budapesten lakik). Oké. Kaptunk egy doboz bonbont és néhány üveg remek belga sört, hurrá.
Aztán tavaly ilyenkor szólt, hogy akkor két hét múlva jön Magyarországra (nem azt mondta, hogy nálunk szeretne aludni, hanem hogy jön Magyarországra). Három hétre. De ne aggódjunk, ebből egy hetet léböjtkúrázik (amúgy nem értem, miért fizet bárki azért, hogy egy hétig ne adjanak neki enni?), meg egyébként is sokat lesz rokonoknál. Hát jó. Ekkor még egy garzonban laktunk, kettőnknek összesen volt két kulcsa. Oké, az egyiket megkapta, hadd mászkáljon. Nyilván nem bírt bemenni elsőre és telefonon kellett instruálni, hogy melyik kulcs melyik. Aztán első este arra mentünk haza, hogy egy fickó ül a szoba közepén, a kisasztalon kiterítve a kötényem és rajta az ismerős laptopja, amit éppen javít, mert nem akarta, hogy az asztal megkarcolja a laptopot (!). Hát jó. Ismerős aztán elhúzott léböjtkúrázni de előtte bejelentette, hogy a következő hétvégén a partnere is jön Budapestre és együtt mennek haza, ugye nem gáz. Hogy lenne már gáz. Ja, hogy nálunk alszik? Ja, hogy nem szeret idegenekkel (ezek lennénk mi) egy légtérben aludni a garzonban meg nem lehet máshogy, úgyhogy oldjuk meg? Hát jó. Megoldottuk, arra a két éjszakára áthurcolkodtunk az akkor felújítás alatt álló lakásunkba és aludtunk polifoamon. Lúzer dolog, tudom. Azt kihagytam, hogy az autót is kölcsönkérte (persze elmondtuk, hogy nincs rajta casco, ezért csak óvatosan) és a léböjtkúra befejezésének estéjén sikeresen nem adott meg egy elsőbbséget, úgyhogy jobb eleje tört. Végül kifizette, úgyhogy oké… Na akkor vissza oda, hogy itt van a partnere, az elutazásuk előtti nap együtt ebédeltünk nálunk, hárman “rendes” (úgy értem, húst tartalmazó) kaját ettünk, az ismerős még heverte ki a léböjtkúrát, úgyhogy persze főzött magának külön a legnagyobb fazekamban zöldséglevest és marokszám szórta bele a Maldon sót (én hülye azt a pulton felejtettem, különben kereshette volna a szekrényben és ott hamarabb rátalált volna a sima sóra). Irigy kutya vagyok. Közben eltörte az üveg citromfacsarómat. Aztán másnap elutaztak, mi meg hazavittük a polifoamokat és magunkat. Kidobtam a tűzhelyen csendben erjedő zöldséglevest és felfedeztük a kanapé mögött elrejtett zacskókat. Ja, azokat itt hagyta, mert legközelebb szüksége lesz a tartalmukra. Hát jó, végülis elfér. Ekkor azt is felfedeztük, hogy a kanapéról a lepedőt felvitték a galériára a mi ágyunkra és azon aludtak a mi párnáinkkal és takaróinkkal. Hát jó, nem baj, van mosógépünk. Kaptunk egy doboz bonbont és néhány üveg remek belga sört, hurrá.
Aztán elköltöztünk a garzonból, vittük az ő zacskóit is, a lakás kétszer akkora, de továbbra is csak két kulcsunk van. Márciusban jött, átvittük a kedvéért a kanapét a nappaliból az egyik szobába. Különösebb galibát nem okozott, bár a “lecseréltük az autót”-ból csak annyit mondtunk neki, hogy eladtuk az autót. Egy este még főztünk is együtt, az is oké volt. Itt is telefonon kellett instruálni, hogy melyik kulcs melyik és elutazáskor is komoly logisztikát igényelt részünkről, hogy visszajusson hozzánk a másik kulcsunk. Kaptunk egy doboz bonbont és néhány üveg remek belga sört, hurrá.
Most megint bejelentkezett, hogy jön. Kíváncsi vagyok, mi lesz.
